A FOGKRÉM TÖRTÉNETE

A fogápolás legrégibb módszere a növények, a fák, a virágok nedveinek a felhasználása. Már az ősidők óta tudták, hogy a porszerű anyagnak dörzsölő, vagyis tisztító hatása van. Minél durvább a szemcse nagysága, annál jobban tisztít.

Az egyik legkorábbi fogkrémrecept Egyiptomból, a Nílus földjéről származik: 1 drachma sót, két drachma mentát, 20 szem borsot és egy drachma szárított íriszvirágot tartalmazott; ez utóbbi volt a leghatékonyabb a keverékben, mivel rendkívül hatékony a fogíny betegségei ellen.

A görögök is fontosnak tartották a fogtisztítást. Demokrates az időszámításunk utáni 37-ben hívta fel a figyelmet a fogtisztítás fontosságára, Scribonius pedig a fogpor készítését tette közkinccsé. Receptje szerint égetett szarvas-agancsport ammóniumsókkal kevert, hozzá mastixot és illatanyagot, illetve illatos olajat adott. Az így kapott por nyállal keveredve meglehetősen csípős paszta lett, melyet egy osztrák fogorvos ki is próbált. S lőn. A vérző ínye ellenére ő sem vonta kétségbe, hogy a recept megtalálása mérföldkő volt a fogkrémek fejlesztésében.

A Corpus Hippocraticumban található receptek egyike alkalmas a száj rossz szagának gyógyítására, valamint a tisztításra egyaránt.
"Mikor egy asszony szája rossz szagú, foghúsa feketés és beteg, égess össze külön-külön egy nyúlfejet és három egérfejet és két egérnek beleit vessd el, de a máját és veséket nem. Márvány vagy fehér kövű mozsárban törd össze és rostáld meg, azután egyenlő részeket keverj össze, és ezzel dörzsöld a fogakat és a száj megfelelő részeit. Majd pedig lágy vászonnal dörzsöld, utána vízzel öblíts. Továbbá mártsd a vásznat mézbe, dörzsöld a fogakat és a foghúst kívül és belül. Törjél össze anist és anethum magvakat és két obulus myrrhát, ezeket oldd fel egy fél csésze tiszta fehér borban, ezzel mosd a szájat, hosszú ideig tartván benne. Tedd ezt gyakran, öblíts éhgyomorra és étkezés után. Legcélszerűbb azonban kevés ételt venni, de olyat, amely a legjobban táplál. Ezen készítmény tisztítja a fogakat és kellemes illatot kölcsönöz. Indiai gyógyszernek nevezik."

A fogfehérítést a legkülönbözőbb porokkal végezték. Rómában a rabszolgák végezték a fogtisztítást, akiket "Mastichnek" neveztek. Általában horzsakővel, esetleg tajtékkővel elegyítették a szarvas agancsát vagy az égetett tojáshéjat, és mozsárban porították. Gyakran szűz fiú vizeletével öblögettek.

Kizárásos alapon próbálja Rabban al-Tabari megtalálni a rossz szájszag okát: "A rossz szájszag eredhet a gyomorból vagy az ínyből. Vagy a fogak közt maradt bomló ételmaradékból. Gargalizálásból áll a kezelés, amely aqarqarhat tartalmaz és olyan anyagból, amely megerősíti az ínyt. Ha a rossz illat a fogakból jön, vagy mert már elsárgult, vagy mert gyulladásban van, húzzuk ki a rossz fogat. A fogtisztító porban legyen Pyrethrum, hosszú-bors, Ammónium chlorid, Alum (1 részben) és Terminala chebula (1/2 részben).

Rhazes a fogak ápolására több receptet alkotott. A fogak védelme miatt a savanyú ételektől és italoktól való tartózkodást ajánlotta. A fogkövet rendszeresen eltávolították nagyon éles szerszámokkal.

Bár a középkori arabok fogtisztító keverékeinek elsődleges alapanyagai a homok és a horzsakő voltak - ők jöttek rá, hogy ilyen durva csiszolóanyagok használata károsítja a fogzománcot. Ugyanebben az időszakban Európában különböző erős savakat, vagy asztali sót használtak a fogakon lerakódott szennyeződések eltávolítására- és a nyugati kultúrákban ezek használata a XX.századig széles körben elterjedt maradt.

A különböző fogporoknak nagy divatja volt a középkortól kezdve. Szinte valamennyi fogorvos saját receptjét igyekszik népszerűsíteni, melyek között néhány szer inkább káros, mint hasznos volt a fogakra.

Az 1800-as években Nagy-Britanniában lángolt fel az a nagy fogápolási láz, amely lényegében egész Európában elterjesztette a fogkrém használatát , igaz, kezdetben por alakban forgalmazták ezeket a termékeket, amelyek egyébként apró, szemcsés anyagokból - téglapor, őrölt faszén, krétából, sóból - álltak.

Ezek az anyagok valóban bírnak némi fogtisztító hatással, ugyanis az apró szemcsék kitisztítják a fogak közötti réseket. Néhányuk a mai napig feltűnik a fogkrémes tubusok oldalán, mint alapösszetevő, általában elegáns latin névvel, hogy ne érezzük magunkat átverve, ha egy tubus krétaport veszünk.

Népszerű volt továbbá a timsóból, fahéjból és egzotikus növényi kivonatokból készült "Sárkányvér", ami szintén hatékony fogápoló szer hírében állott. Igaz, ez a készítmény annyira drága volt, hogy a legtöbben inkább a szemcsés, és semleges ízű szódát használták helyette. Természetesen, ha valaki nem jutott hozzá valódi sárkányvérhez, az használhatta annak a négy növénynemzetségnek (Croton, Dracaena, Daemonorops, Pterocarpus ) fényes, piros színű gyantáját is, amelyet a népnyelv sárkányvérnek nevez. 

A fogporoknak kifogyhatatlan receptjeit találhatjuk meg a szakirodalomban a középkortól egyre nagyobb számban.

1876-ban jelent meg a császári és királyi fogorvos, Bikafalvi Máthé Domokos könyve „A fogak és a száj ápolásáról” címmel. Korszerű felismeréseit és receptjeit adta közre. „A fogak tisztításához ugynevezett alkalikus fogpor használható legczélszerűbben, a savak ártalmatlanná tétele végett. Fogpaszták, fogszappanok és foglekvárok soha nem ajánlhatók. Már alkatrészeiknél fogva a levegő behatása mellett rombolólag hatnak a fogakra. Azon kívül ezen szerek gyakran durva porokból készülnek, a melyeknek ingerlése a foghúsra ártalmassá lehet. A fogpornak alakalikusnak kell lenni és oly fínom pornak, hogy az újak között ne legyen homokos tapintású.”

A rágás a legjobb fogtisztítás, mivel azon fogak, amelyekkel nem rágunk, nyákkal bevontak lesznek. Saját készítésű fogport állított össze Rubinfogpor néven. A rossz szájszag megszüntetését a "felcseleny-savas hamanyban", vagyis a hipermangánsavas káliban látja biztosítva.

Margittai Szaniszló szerint „minden por, elixir és fogtisztitó szer legfontosabb feltétele, hogy közömbös, vagy alkalikus vegyhatásu legyen, hogy a nyálat közömbösithesse. – Szükséges, hogy a porok, fogvizek, paszták, stb. melyeknek feladata a kefét a fogtisztitásában támogatni, finom legyen. Előnyben részesül a magnesia és tiszta krétapor, mely elegyitve lehet viola, vagy gyömbér gyökérrel vagy valamely aetherikus olajjal és mint szájviz tiszta alkohol, mentollal."

Löwy Samu az általa kifejlesztett különleges fogtisztítóeszköz mellé az Eugenol-fogport ajánlja, melynek célja, „hogy a fogakat a rajtuk tapadó nyál – és életmaradékoktól megszabaditsuk, anélkül, hogy a zománczot vele megsértenők."
A glicerines paszta a 19. században került forgalomba. 1842-ben először szappant használtak, majd az 1850-es években John Harris krétával keverte a fogport, de az első tömeges megjelenés 1873-ban volt. Jó illatával hamar népszerű termékké vált.

1892-ben a connecticati dr. Washington Sheffield tubusba tette a pasztát, és elindult a világsiker felé. A paszta neve: Dr Sheffield's Creme Dentifrice. A Sheffield cégből fejlődött ki a későbbiekben a Colgate.

A második világháború után már a tudományos kutatások eredményeként szintetikus detergenssel, szulfáttartalmú anyaggal és fluoriddal keverték a fogpasztát, hogy különböző gyógyhatást érjenek el vele.

A fogkrém leegyszerűsített gyártási folyamata nem túl bonyolult: a szükséges összetevőket kimérik, majd összekeverik (rendszerint először a glicerin-víz keverék készül el, majd ehhez teszik a többi hozzávalót) – általában 10000 tubusnak megfelelő mennyiséget egyszerre.

Ezután egy speciális gép segítségével tubusokba töltik úgy, hogy az alsó végéről nyitott, kupakkal lezárt tubusokba nyomják a fogkrémet, majd összezárják a tubus alját, amelyre ezután a gyártás ideje kerül. Ezután – gyakran még ma is kézzel – kartondobozkába teszik.